Gáz van, nincs gáz. Ráadásul pünkösd meg viszont van. Tehát nincs bolt nyitva. Természetesen nem gondoltunk semmire előre, főleg arra nem, hogy valaki letarol a közelben egy gázcsonkot az autójával, így itt maradtunk a gondatlanságból elkövetett kenyértelenségben. Mit volt mit tenni, sütöttem kiflit.
Nem nagy dolog, sokkal sűrűbben is lehetne, mert nagyon-nagyon finom.
Hozzávalók:
68 dkg liszt
2,5 dgk élesztő
4,5 dl tej meglangyosítva
1 ek. cukor, ettől kicsit kevesebb só
8 dkg tejpor, ami helyett most ennyivel több lisztet tettem
kb. két evőkanálnyi margarin a tejben megolvasztva.
Összegyurmázzuk a hozzávalókat, egy órán át letakarva kelesztjük. Ekkor bekapcsoljuk a sütőt 200 fokra állítva. A tésztát három egyenlő részre kell osztani, (ha nagyobb kifliket akarunk, akkor elég kétfelé) egyesével kinyújtani őket ilyen helyes kis vékony, kerek pizzalap-szerűségre, majd nyolc felé elvágni. A szeleteket a szélesebb oldala felől feltekerjük és tepsibe tesszük. Nem kell alá se liszt, se zsíradék, nem tapad le. Vízzel megkenjük, lehet rá szórni durva sót, magokat igény szerint, és mehet be a sütőbe. Nem tudom, mennyi ideig kell sütni, mert ez ügyben leginkább az orromra hagyatkozom: ha olyan "készvan"-illata lett és egyúttal aranybarna a teteje, akkor van kész. Még egyszer meg
lehet kenni vízzel, de nem muszáj. Frissen ropogós, nejlonban másnapra isteni puha lesz, kölköknek uzsira meg lehet tölteni finomságokkal, vacsira ki lehet mártogatni vele a pöriszaftot. Nyamiii :-)