Íme Dinnyebébi, aki oly csöpp még, hogy a fenekén (vagy hol) hordja még a tojáshéjat (vagy mit). Abban már megegyeztem magammal, hogy ő nem egy holló, ahogy először gondoltam, nem is szellőrózsa, ami először Őhelyette kibújt a cserépben, és a helyzet az, hogy csuda pofás kis palántocska lett belőle. Napról napra nő, ha elég sokáig csücsülök mellette, akár láthatom is, ahogyan nődögél. Persze nem látom, de akár láthatnám is, ha nagyon akarnám, no.
Természetesen vannak a csapatban normálisan feljődő renitensek is, akár csak ez a három grácia:
Mivel nekik már ügyesen fejlődésnek indultak az igazi leveleik is, lassacskán kezd egészen dinnyepalánta-formájuk lenni, ami engem nagy-nagy megnyugvással tölt el közös jövőnket illetően, annál is inkább, mert már láthatóan magukban hordozzák a nyár végi dinnyevacsorák ígéretét is. Szinte érzem a számban a fenséges ízt, édesek, mint a méz, és a papírjuk szerint hat-nyolc kilósak. No, azt majd meglátjuk. Egyelőre nagyon fogok örülni annak is, ha egyáltalán megérik a kiültetést, ami már nem várat ugyan sokáig magára, de Ültetvényátrendező Malvinkisasszony és kerítés híján bizonyos vadon élő állatok (úgymint dinnyepalántaleső vérnyulak és vérőzikék) miatt vélhetően nem kevés kaland vár rájuk odakünn.
Apropó, íme a vérmacska kertrendezés után: :-)
Nem tévedés, a nyaka körül az bizony a hátsó lába.
