PERGELT LEVES ÉS A TEKERGŐS GALUS

 Vidám gyermekeim ekképpen szeretik előkészíteni a tésztát. Nincs igazuk? :)

     Szóval a pergelt leves tekergős galuskával, na aaaz igen! Nagymamitól tanultam. Nagymami meg az ő nagymamijától, aki ugye...satöbbi. Az én Mamimék nagyon gazdagok voltak régen, rengeteg földdel, állatokkal, és ahogy az akkori mesékben az lenni szokott, amikor eljött a Nagy Baj, ők lettek a legszegényebbek. A családi legendárium szerint a saját disznóóljukat meszelték ki nekik, ott kellett élniük. Az emberek vittek nekik néha ezt-azt, szigorúan titokban, mert szóba állni is tilos volt velük, és hát ugye félt mindenki. Az már csak ilyen félős kor volt. De a küszöbön reggelre gyakran odatermett egy kis liszt, hagyma, tojás, kicsi kenyérke, és nem haltak éhen. Aztán jött a Kicsit Jobb Kor, és újra lehetett komolyabbakat főzőcskézni, de a szegénységben megszokott pergelt leves az bizony maradt. Nagyon egyszerű étel, és fantasztikus dolgokkal lehet "kibélelni". Az egyik kedvencünk a tekergős galuska.

     A roppant egyszerű hozzávalókból (miszerint két marék liszt, csipet só, két tojás, esetleg egy pici víz) rugalmas levestésztát gyúrunk, két gombócbot csinálunk belőle. Egyesével egész vékonykára nyújtjuk, kettévágjuk és megkenjük olvasztott zsírral. (Ez utóbbit a leves készítése közben fogjuk nyerni némi szalonnából) Íves oldala felől felgöngyölítjük jó szorosan, kettévágjuk, kötünk rá egy laza csomót.

Ha mindent flottul csináltunk, akkor nyolc darab kis csombékot kaptunk, amit már dobhatunk is a levesbe. Sokáig kell főzni, jóval tovább, mint a sima tésztákat. A leves hasonlóan bonyolult jószág, mint a tészta, csak azok kedvéért, akik esetleg nem ismerik: kevés (fakultatív, én sokat szoktam :)) szalonnát felkockázunk, kiolvasztjuk a fazékban, kiszedjük a töpörtyűt. A zsírján megsütünk kicsit egy félbevágott hagymát, ( itt valahol beszúrjuk a tészta zsírral való megkenését) majd némi pirosparikával, borssal, sóval és zellerzölddel ízesítjük. Lehet beletenni egy-két szem krumplit is, negyedelt paradicsomot, paprikát. Felöntjük vízzel, már mehet is bele a tésztatekerentyű, és készre főzzük. Tálaláskor szórjuk rá a pörcikéket, hogy el ne ázzanak.

(bocsánat, nem a legjobbak a képek, de legalább nagyjából így néz ki)

Mama a pergelt leves kapcsán gyakran elmesélte Svandamama egyik történetét, ami füttyöm nincs, hogyan kapcsolódik a leveshez, de kedves. Szóval Svandamama az Énmamámék egyik "alkalmazottja" volt annó, és a világégés után is gyakran és szívesen segített nekik. Svandamama egy etalon volt, olyan igazi javasasszony, aki tudta milyen füvekből kell főzetet csinálni egy lebénult kisgyereknek, torokgyíkot és meddőséget gyógyított. Egy bombázás alkalmával a falu egész lakossága az óvóhelyen dekkolt, és bezony gyorsan fogyott az élelelmiszerük. Amikor az utolsó falat kenyér is elfogyott, Svandamama fogta a kis motyóját, hazament a pici házikójába, jól befűtötte a kemencét, és sütött egy csomó kenyeret. A potyogó bombák miatt futva vitte a szomszéd faluba a félig átsült kenyérkéket. Hát, ilyen volt a Svandamama.

A leveskéhez pedig jó étvágyat!